Legendák • Sepsiszék

Kőkecske

"De folytassuk vizsgálódásunkat Komolló váránál, s lássuk az ehhez kötött hagyományokat. Ezek szerint e várat Camillus vezér vagy fejedelem épitette és lakta, honnan a Komolló név. Alább a mostani Laborfalva helyén laktak a vár munkásai, rabszolgái, s a Labor névtől vette volna nevét e falu stb. E hagyományok szintén igazolni látszanak fennebbi feltevésemet, hogy e vár csakugyan római castrum volt, Róma hatalmának egy hatalmas védbástyája, mit a hagyományoknál még inkább igazolnak az e vár környékén talált és most is naponta felmerülő római érmek, és ezek oly nagy mennyiségben jöttek elő, hogy Komolló lakói*, bár nagyrészt urbéresek voltak, még 48 előtt mind megváltották magukat, s bár határuk kicsin,y mégis általános jóllétnek örülnek.

A római érmek ily nagy mennyiségben való előjövetele arra mutat, hogy itt nemcsak castrum, hanem a castrum védelme alatt egy római telep (colonia) is létezett, és ezen telep nemcsak a Feketeügy jobbpartján nyult el, melynek a rabszolgák által lakott Laborfalva egyik külvárosa lehetett, s necropolja a fennebb leirt Bábolna árkánál és a vár alatt volt, hanem az átrúgott a Feketeügy balpartjára is: legalább arra mutatna az, hogy a magyarosi határon Komollóval szemben Furuzs cseréje nevü helyen* egy ponkot ma is Verestoronynak neveznek, s e helyen jelenleg is nagy mennyiségü tégla-darabokat, cserép-töredékeket találnak. Itten tehát valami téglából épült emplom vagy torony, vagy valami más épület állott; téglából pedig tudjuk, hogy régi korban inkább csak a rómaiak épitettek. Nem messze a Verestoronytól nagymennyiségü vizvezető csöveket ástak ki*, mi egy oly vizvezetésre mutat, mely az ivóviz megválasztásában kényes rómaiak számára a hegyek tiszta forrásvizeit vitte a coloniába; de ezen vizvezeték csakis a Feketeügy balpartjára mehetett, s ebből azt kell következtetnem, hogy a telep vagy a balparton feküdött, vagy legalább oda is átrugott."

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön minden újdonságról!

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás