"Nyiénnel egybekötött egy regét, e puszta romok illustratiójára ide iktatok. Midőn a német rend kiűzetett az országból, a nyiéni várat és tartozandóságait egy a rendből kilépett, s a királynak meghódolt Thiel nevű gróf nyerte el, tőle származnék Nyiénnek oláh neve, mi Thiel. Ezen Thielnek gyönyörű leánya volt, kinek kezére egyaránt vágyott egy Uzonban lakott Béldi, és egy Zágonban lakott Mikes, mindkettő hős a harczokban, s nagy vadász béke idején, s mint ilyenek gyakori látogatók Thielnél, ki Mikest választá leánya férjeül; de a leány Béldit szerette titokban, s Beldi is lángolt a leányért. Ennek hű komornája volt a szerelmi pósta, a ki a reménytelenül egymásért élők érzelmeit tolmácsoló leveleket kézhez juttatta. Egy nagy medvevadászat alkalmával, melyre a vidék leventéi mind összesereglettek, egy sebesitett öreg medve Thielre ront, s azon perczben, midőn a küzdésben kimerült Thiel összerogynék a bőszült vad áldozataképen, az elősiető Béldinek ügyesen röpitett kelevésze szegzé át a medve szivét. A hálálkodó Thiel az összefutott vadászsereg előtt ünnepélyes fogadást tett, hogy élete megmentőjének bármely kivánatát teljesiteni fogja. A vadászatot befejezett lakomán a bilikomok üritése közt, e kor szokása szerint, megpendült a koboz, s egy alkalmi versben elzengé a dalnok Thiel vadászkalandját, Béldi hős tettét, s Thiel a daltól lelkesülten fölhivá Béldit, hogy nyilvánitsa óhajtását, esküszik, hogy bármit kérjen is – legyen az bár kedves szürke harczi méne, melyről egy arab sheiket önkezűleg teritett le – tőle meg nem tagadandja. Nem szilaj harczménet kérek – felelé Béldi – szelid kis galambot óhajtok én: leányodat, kit imádok, s kitől viszont szerettetem. Ez eleinte az öreg ur tréfáját elrontotta; de eskü erősitette szavát vissza nem vehette, s beleegyezését kelletvén adni, a vadászlakoma lakadalommá változott. Az eleinte mormogó atya vejét később nagyon megszerette, s gyakran mondá, hogy Isten elegyité azt a medvét a játékba, hogy ti gyermekeim boldogak legyetek, s én is veletek. Eddig a rege, mit a nép ajkáról vevék.

Béldi Bodolára épitett magának várat, s a vár körött települőkből alakult a falu; de sokáig oly kicsin, hogy Nyiénnek filiája, és csak később, a reformatio elterjedtével lett külön egyházközségé. Ezen regében, úgy látszik azon nyiéni (neeni) Thilmanra van vonatkozás, ki, miként fennebb Prázsmárnál látók, 1454-ben mint Nyién birtokosa perelt és lépett egyességre a prázsmáriakkal. Nyién Bodolával együtt 1509-ben Törcsvárhoz tartozott*. 1510-ben jul. 19-én Ulászló a kolozsmonostori conventnek megrendelte, hogy Béldi Pált a Thiel Balázs kihaltával fiscusra szállt fehérvármegyei Nyiénbe, melyet ő minden királyi jogokkal Béldi Pál és utódainak adományozott, beiktassa, mi szentiványi Apor Lukács és torjai Apor László királyi emberek jelenlétében meg is történt*. 1519-ben II. Lajos Nyiént Bodolával együtt Brassónak adományozza, sőt János király 1539-ben Béldi Pált a szentléleki vár és tartozandóságaival kárpótolta is*, mindazonáltal úgy látszik, hogy a Béldiek úgy Nyiént mint Bodolát továbbra is kezökön tartották, s azt a (Béldi Pál jószágait elnyert) Mikesekkel együtt még ma is birják."

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása