"Ditró területe nagyobb sok német herczegségnél, mert egész Moldováig kirugó havasaival együtt 8 négyszög mfd területe van. ...
... Méltán dagadoz örömtöl a honfi utas keble, midőn ezen kies tért lakó szép erőteljes népet látja, főleg ha tudja, hogy e népesség a termékeny életü Székelyföldön mindig szaporodik és gyarapodik, ha észleli, hogy daczára annak, miszerint az utóbbi időkben sokan – kik igához szokni nem tudtak – idegen földre vándoroltak, mégis az uj telepek száma itt Gyergyón oly nagy, mint az eredeti faluké (szám szerint 9) és hogy e faluk lakossága legalább egy negyeddel szaporodott az utóbbi két évtized alatt; igen, mert az egészséges havasi lég, az erőt edző munka és tevékenység megóvja e népet az elsatnyulástól; innen van, hogy a Gyergyót környező havasok irtványai között, a kristály patakok öntözte kies völgyekben mindenütt uj telepek keletkeznek, hová a tér tulnépessége lecsapolódik, hová még idegen országból is jönnek települők; lassankint az ember előtt elzárt rengetegek mind tovább nyomulnak, tért nyitva a földmüvelés és emberi szorgalomnak; hisz ott a Maros terén is, hol most népes falvak terülnek el, hol hangyaszorgalmu nép müveli sovány, kiélt földeit, több század, talán ezredévvel ezelőtt rengeteg tölgyfaerdőségek voltak; erre mutatnak a Maros medréből még most is kimosódó óriási tölgyfa-csutkók, melyeket a nép özönvizfáknak nevez, ezen ében szinü, kőkeménységü törzsek csontvázai egy letünt erőteljes növényvilágnak, melyet a felszaporodott népesség lassankint kiirtott s felszántott helyét termelővé tette. Ezen irtás, ezen térnyerése a földmüvelésnek mind tovább terjed, s még sem elégséges Gyergyó tömör népessége szükségleteinek fedezésére; de az ernyedetlen szorgalmu nép kiszerzi azért szükségleteit; ott van a nagymérvü tutajkereskedés, mely Gyergyó munkaképes népének felét foglalkoztatja, ott a borszéki viz (savanyuviz), melyet ezer meg ezer szekéren hordanak szét az ország minden zugába, elannyira, hogy bár merre menjen is az ember, mindenütt látja azon egyszerü, primitiv, nyikorgó szekereket, melyeknek alacsony gyékény ernyője alatt összezsugorodva ül szerényen a martialis székely, félországot bebarangol, hazulról feltarisznyált szalonnával élődve, fürge kis lovait a kopár avaron táplálva, addig megyen türve, nélkülözve, mig áruczikkének, a nagyrabecsült székely nectárnak vevőjére akad; ekkor gabonát veszen árából, mit haza szállitva, még kap időt arra is, hogy földjét megmüvelje, hogy kedves, vonzó családi körében kinyugodja fáradalmas élte nyugtalanságait; de nyugalma csak addig tart, mig hosszu utban elcsigázott lovai a jó havasi legelőn kiépülnek kissé, azután ismét törpe ernyője alá buvik, hogy Borszéken megtöltött üvegeit forgalomba hozza.
Nem hagyhatom el Ditrót a nélkül, hogy egy itt levő sajátságos szokást fel ne emlitsek, mely tudtommal sehol másutt nincsen; ez pedig abban áll, hogy a karácsonyéji mise alkalmával az ének azon szavainál: „A madarak megszólaltak” a gyermekek cserép sípokkal madárhangot utánzólag kezdenek csiripolni, mely csiripolást aztán folytatják az egész szertartás alatt."
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
