"A falu derekán egy hidat ma is Tatárhidjának neveznek, e hidhoz a következő igen szép történeti rege van kötve, melyet egy öreg, török fogságban is volt, székely beszélt elő."

”Ez előtt sok száz esztendőkkel, mikor a vitéz székely nemzetnek török, tatár, laboncz s többeféle pusztitó, duló ellenséggel örökös harcza volt, e vidékben megfészkelte volt magát egy rabló tatárcsapat Rapsán vezér alatt. Ezek az Istentől elrugaszkodottak rendre vették a falukat, felprédálták, kirabolták, leperzselték, a népet szijra füzve elhurczolták, a marhákat csordásilag (falka számra) hajtották el. Ilyen csapások ellen a mi elődeink sokszor futottak a Csudálló kőlyukba (almási barlang), hol a Vargyas felőli kőlyuk a mi falunké vala.

De a sok futást végre megátallották a vargyasiak, s a sok rablás mián (miatt) elkeseredve, Marczel Gergely nevü vitéz székely felbiztatá a népet, hogy probáljanak az izgága rablókkal. Ő keme maga elől álla vezérnek, s e hid tartományára gyülének a falu népei, ki fegyverrel, ki cséppel, ki nyárssal, a mit kap vala.

Az udvarok már el voltak égetve, mivel ott a tágas helyet nem is oltalmazhatták volna; de amott a hid melyékén pocsványos hely lévén, csak a hidon lehete föl jönni. Itt várták nagyapáink a vért szomjuhozó ebfejü tatárt. A mint megérkezének, mordgyiálison (keményen) össze csapának, még a vászon cselédek is (asszonyok) ki nyárssal, ki kapával ütötte, szúrta a tatárt. Marczel sebet kapván gégéjén elesik; de erős bátor életepárja (felesége), ki ott mellette küzdött, felkapá s felvivé a Látóhegyre, ott ápolgatá jó hütvösét, piros ruhájával bekötözgeté torkát, de csakhamar hörögni, s vonaglani kezde szegény Gergely bátya, s kérő szemekkel néze az ő hív életepárjára. Megértötte az asszony a bátor gazdának akaratját, letérdepöle s esküdék, hogy megboszulja. A minthogy midőn lelkét kiadta hős férje, felkapva fegyverét lerohant a viaskodók közé, rikojtozva (kiabálva) bátoritá a népet; a verekedés dühössé válik, a tatárok sokan elesnek, mások elfutamodnak, de a vezérök Rabsán átallotta elfutni, s keményen harczol vala, keresztül is ugrat a hidon, de egyedül lévén, körülfogta a mi népünk, ugyancsak vagdalkozának hézza (hozza), de mint bátor vitéz embör kivágta itt is magát, s berugaszkodék (nyargalt) a hid mellett lévő kis utczába, hol a Vargyasnak foga, hogy azon átúszva futó serge eleibe kerüljön, hanem a Vargyas éppen áradatban volt, kabalája (lova) megakadt a gátlások vésszei és a fatörzsök között, hol osztán (aztán) mind a ketten vizbe fuladának. Azért hivják e hidat Tatárhidjának, amott a kis utczát pedig Rabsánutczájának mind e mai napiglan.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása